|
Mi a feng shui?
Talán egyszerűbb azt megmondani, hogy mi nem! Nem lakberendezési tanácsadás, nem is a nagytakarítás keleti ideológiája, s nem kis csecsebecsékkel feldíszített „kínai étterem effektust” hordozó lakás, de ne keresse senki a keleti babonák és misztikus tárgyak gyűjteményét sem lakásán belül. Ha tudatosan kezdünk figyelni és lehámozzuk róla a „keleties” szimbólumokat, végtelenül egyszerű, racionális gondolkodás tárul elénk. Ezt a tudást a világ alapos, tudatos megfigyelésével, elemzésével lehet kialakítani. Ebből a tudásból következik az a felismerés, hogy minden mindennel összefügg, az ember környezetének elválaszthatatlan része.
A feng shui szavak jelentése: szél és víz. Hogy miért éppen ez a két szó a névadó, mert a szél és a víz képviseli leginkább a csi (energia) eredendő természetét, áramlását. Csit, a világ lélegzetének tartják, ami mindent mozgásban tart, ez az éltető energia. A feng shuinak lényege, hogy ezt a pozitív életenergiát, csit harmóniában és mozgásban tartsa. De ahogy van pozitív energia, ugyanúgy létezik negatív is, ez ellen pedig védekeznünk kell, hogy ne érjen minket munka és tanulás, pihenés és alvás közben sem. A feng shuinak pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy akkor is működik, ha nem hiszünk benne. Épp ezért miért ne tennék meg olyan apróbb átrendezéseket, mint egy szekrényt centiméterekkel odébb tenni, vagy a kaktusz helyett, cserepes rózsát tenni az ablakpárkányra, vagy a könyvespolcon a könyveket elrendezni. Még ha nem is hisz benne, akkor is egy idő után azon fog csodálkozni, hogy a feje nem fáj olyan gyakran, és könnyebben elvégezte a napi penzumot.
A feng shui elveit érdemes a következő esetekre alkalmazni: rendezetlen családi élet, kevés bevételt hozó vállalkozás, különböző egészségügyi problémák, rossz közérzet a lakásban, kollegiális viszonyok megromlása a munkahelyen, eladhatatlan lakások és üzlethelyiségek, szomszédok békétlensége, stb.
|