logo_uj.png Újpesti Jógacentrum

Jóga, ahogy én oktatom

A jógával még középiskolásként találkoztam, ismerkedtem, de igazán több mint 14 év óta gyakorlok intenzíven. Negyedik éve oktatom felnőtteknek és gyerekenek egyaránt. Az a jógafoglalkozás, amit én tartok klasszikus Hatha Jóga - és a klasszikust nem melléknévként, hanem inkább főnévként használom itt. Azt gondolom, hogy a jóga nevek, iskolák, irányzatok melletti kizárólagos elkötelezettség nélkül is működik. A jógával való lassan 15 éves  intenzív kapcsolatom alatt több módszert, irányzatot is megismertem. Ezek mindegyikében vannak számomra jól használható elemek, és hiányérzetem lenne, ha az egyik melletti elkötelezettségem korlátozna a gyakorlásban és az oktatásban.

Számomra fontos a gyakorlókkal, a csoporttal való aktív kapcsolat, és az órák felépítésében igyekszem a jógázók egyéni sajátosságait, érdekeit is figyelembe venni (egyik óra sem hasonlít a másikra). A foglalkozásokra készülve figyelem a napok minőségét, az időszakból adódó kihívásokat, a Hold fázisait. Az órák alkotó elemei a meditáció, az ászánák, a relaxáció, a pranajáma, de a részek arányai mindig változhatnak. Személyesen nagyon sokat kaptam a jógától, ezért úgy érzem, ezt fontos másokkal megosztanom. A jógában több ezer éves tudást ismerhetünk meg, ami életképességét többek között annak köszönheti, hogy jelentősen képes megváltoztatni az emberek éleminőségét. A változások a testben válnak érzékelhetővé először, majd innen haladunk tovább, a "durvától a finomabb" felé.  Ettől a gyakorlás már az első alkalommal egy nagyon egyedi, személyes út kezdetét jelentheti mindenkinek. Vallom, hogy az első órától kezdve mindenki haladó.