|
Sok szeretettel üdvözlöm Önt kedves érdeklődő!
A nevem Strasser Anna és a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola utolsó éves jógamester hallgatója vagyok.
Diploma munkámat a jóga nidra élettani hatásairól írom.
Évekkel ezelőtt, nem mondott számomra semmit ez a szó, és fogalmam sem volt a mögötte rejlő hatalmas tudásról. Engedjék meg, hogy saját példámon keresztül, elmondjam önöknek, hogy miben segített nekem a jóga nidra.
Gyakorlati ember vagyok, így sokféle terápiát, kipróbáltam annak érdekében, hogy fel tudjam dolgozni a múltam nyomasztó eseményeit, és el tudjam engedni azokat. Súlyos depresszióval és önbizalom hiánnyal küzdöttem, tudtam ,hogy gyógyulásom kulcsa az én kezemben van, de erőtlennek éreztem magam arra, hogy jobbítsak helyzetemen. Bevallom, nagyon nehéz volt, akkoriban rávenni magamat, hogy eljárjak jógázni. Gyengének és tehetetlennek tűntem a saját szememben. Csak testi fájdalmaim tudtak rávenni arra, hogy rendszeresen eljárjak a foglalkozásokra. Hosszabb idő elteltével, már tudtam, hogy javulásom a jógának volt köszönhető. Évek kitartó munkája alatt ,új szokásokat építettem be a mindennapjaimba, és ennek köszönhetően, ma már egészségesnek mondhatom magam. Boldog, önbizalommal teli, teljes életet élek, és ezt kívánom mindenkinek. Gyakorlati tapasztalataim, megosztásával, és a jóga nidra eszközével próbálok segíteni, mindenkinek, aki hozzám fordul.
|
|